2016. április 30-án, immár harmadik alkalommal került megrendezésre az Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítvány motoros napja. Ismét rengeteg önkéntes motoros jelent meg az örkényi Euro-Ring pályán, akikhez 10 óra körül megérkeztek a gyerekek is. Egészen délután fél 4-ig rótták a köröket a…

Alapítványunk elkötelezett abban az irányban is, hogy támogatást nyújtson a gyógyítás legmagasabb szintű feltételeihez. Ezért nagyon fontosnak tartjuk, hogy a kezelések alapját képező legújabb protokoll megvásárlását támogassuk. Az Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítvány és a Magyar…

A Penny Market Magyarország Kft tíz éve alapítványunkon keresztül támogatja a daganatos gyermekek gyógyulását. A támogatásokból nagy értékű orvosi műszereket vásárolunk, melyek nagy szolgálatot tesznek a diagnózisok felállításában, valamint a közvetlen gyógyító munkában. A Penny Market 2015-ös…

Második alkalommal szerveztük meg Motoros napunkat. Idén több mint 60 motoros jött el az ország különböző pontjáról, hogy egy szép napot szerezzen a daganatos betegséggel küzdő és már gyógyult gyermekeknek. Az időjárás is kedvezett, így délután 4 óráig folyamatosan mentek…

Alapítványunk által támogatott daganatos betegséggel küzdő gyermekek és családjuk a Magyar Nemzeti Cirkusz premier előtti előadásán vehetett részt a tegnapi nap folyamán. Hatalmas élmény volt nemcsak a kicsiknek, de a nagyoknak is egyaránt. Köszönjük ezt a nemes felajánlást a…

Kicsiktől egészen a legnagyobbakig mindenki jelmezbe bújt március 7.-én, hogy egy fergeteges mulatsággal búcsúztassuk a telet. A nagy örömöt látva jövőre is tervezünk mulatozást a daganatos betegségben szenvedő és már gyógyult gyermekeknek, ezzel is feledtetve a rossz…

Alapítványunk betegszállítója egész évben térítésmentesen szállítja a gyermekeket lakhelyük és a kórház között. A daganatos betegségben szenvedő gyermeket például sugárkezelésre kell szállítania sofőrünknek. A kezelésekre naponta kell járniuk a gyermekeknek,…

1.000.000 Ft értékben két darab infúziós pumpát, adtunk át január 14.-én a II. számú Gyermekgyógyászati Klinika Hematológiai osztályának. A pumpákat ALD Automotive Magyarország Kft., Dunakeszi Hűtőház Kft. támogatásából és az adó 1%-ából tudtuk megvásárolni a…

süti beállítások módosítása